Rossz hírek! Baj van! A 2. vírushullám után olyan jön, amit soha de soha nem akartunk tudni… A 2. hullám után JÖN CSAK AZ IGAZI FEKETELEVES!

Épp amikor az egész világban tomboló járvány hatásait nyögő kormányok és emberek fellélegeznének a vakcina közelségéről szóló hírek hallatán, akkor mond néhány kijózanító mondatot a koronavírusról Bill Gates. A Microsoft-alapító milliárdos üzletember szerint

a következő 4-6 hónap lesz a járvány legrosszabb időszaka.

Az IHME szervezet előrejelzése 200 ezer többlethalálozást vetít előre. Amennyiben azonban betartjuk a járványügyi előírásokat, például a maszkviselésre és távolságtartásra vonatkozóan, akkor ezeknek a halálozásoknak a jelentős része elkerülhető - tette hozzá.

Gates bevallotta, hogy arra számított, hogy az Egyesült Államok hatásosabban veszi fel a harcot a koronavírus ellen.

Ez a járvány sokkal halálosabb is lehetne, mint amilyen most. Nem a legrosszabb forgatókönyv következett be - vélekedett. 

Az azonban meglepett engem is, hogy az Egyesült Államokban és az egész világon a globális járvány gazdasági hatáai sokkal nagyobbak voltak, mint azt 5 évvel előrejeleztem.Az a várakozása a világ egyik leggazdagabb emberének, hogy 2021 nyarán visszatérhetünk a normális életünkhöz, 1-2 kivételtől eltekintve.

Egészen 2022 elejéig azonban az újrafertőzés veszélye fent fog állni, amíg el nem éri az USA a magas átoltottsági arányt és nem segít más országokat is megszabadítani ettől a vírustól - magyarázta. Azt is kiemelte, hogy az egész világgazdaság lelassul a járvány hatására, és ez Amerika gazdaságának is árt.